Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A mesterséges intelligencia hatása alól az írók sem vonhatják ki magukat. Erről is szólt a Ki írja a holnap könyvét? című kerekasztal beszélgetés Kadarkai Endre (műsorvezető), Nyáry Krisztián (kreatív vezető, Líra Kiadó), Szlavicsek Judit (író) és Sárközy Bence (kiadási igazgató, Libri) részvételével. Az irodalom és az AI-nak két fontos kapcsolódási pontja. Az egyik a tartalom ellopása, annak illegális felhasználása, amelynek következtében több milliárd dolláros perek zajlanak az Egyesült Államokban is írószövetségek és MI-cégek között. Itt a kiadók és az írók mindenképpen világos szabályozást várnak el a törvényalkotóktól. Érdekes, de ennek viszont már látszódik a vonzata is, ugyanis ahogy arra Sárközy Bence is rávilágított, az emberek, így a könyvvásárlók sem akarnak a végtelenben vándorolni, a kiadói brandek visszaerősödtek, a nagy kiadókarakterek visszatérnek, ahogy az jellemző volt a XIX. században, vagy a XX. század elején.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJól halad a magyar hadsereg digitális átalakulása, de meg kell őriznünk a titkainkat a NATO-tagállamok előtt is. Erről is beszélt a régió legnagyobb AI-konferenciáján a magyar honvédelmi miniszter.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA honvédelmi miniszter kiemelt fejlesztésként beszélt a digitalizációról, amely – mint mondta – „erő-sokszorozóként” jelenik meg, és erre épül rá a mesterséges intelligencia (MI).
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHa a szavazó inkább rajongó, mintsem gondolkodó, akkor hajlamosabb lesz a deepfake-ek elfogadására. Többek között az is kiderül, miért jelenthet kockázatot a technológia, egészen pontosan a mesterséges intelligencia fejlődése a demokratikus folyamatokra. Aczél Petra professzorral készülünk az idei AI Summit Budapestre.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Eurostat adatai szerint május után júniusban is csökkent az uniós építőipar teljesítménye, ami egymást követő második negatív hónapot jelent. A szektor számára ezért különösen fontos lehet Ukrajna újjáépítése, amely új piacokat és lehetőségeket nyithat meg.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTöbb mint 25 százalékkal maradnak el a beruházások a 2021-es átlaghoz képest. Az elemző viszont optimista, jöhetnek az állami beruházások. Orbán Viktor nemrég bemutatott egy listát is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAlaposan kiakadt a kereskedelmi szövetség az árrésstop meghosszabbítása miatt, de egyelőre továbbra sem ismertek a részletek. A szabályozás negatív következményei pedig akkor is súlyos károkat okoznak, ha ezt a vásárlók közvetlenül még nem érzékelik, fogalmazott a szövetség.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaOrbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-csoportban számolt be erről. Egyelőre nem ismertek a részletek, de elvileg tegnap döntött erről a kormányzat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKiderült, mi az oka annak, hogy a kormányzat új akcióterveket alakít ki. Ugyanis az elemző szerint, ha lesz megegyezés Donald Trump és Ursula von der Leyen között, akkor növekszik majd a munkanélküliség, viszont ha nincs megegyezés, marad az iparunk a mélyponton.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba